Napjainkban már bármely nemzet konyháját kívánjuk meg, maximum órák alatt elérhető az étel. Főleg a nagyobb városokban kultúrák tucatjai közül lehet válogatni, de vidéken is egyre jellemzőbb az “egzotikus” éttermek megjelenése. Van azonban egy nép, amely ételei mára annyira beépültek a mindennapjainkba, hogy szinte észre sem vesszük, hogy nem saját hagyományos receptjeinket követjük.
Igen, az olaszokra gondolunk.
Nézzük tehát, hogyan van jelen az itáliai konyha életünkben és mi lenne velünk pizza nélkül!
A legolaszabb étel
Koncentrálj arra a szóra, hogy “olasz”, majd gondolj egy ételre. Szinte teljesen biztosak vagyunk benne, hogy egy tál tészta képe jelent meg előtted. Ezért egyáltalán nem is tudunk hibáztatni, valóban ez az az olasz étel, ami talán legjobban meghódította a világot.
Gondoljunk csak a különböző tészták elnevezéseire.
Ami olaszul gli spaghetti, az magyarul spagetti. Ami olaszul i fusilli, az angolul fusilli. A gnocchi gnocchi (“nyokki”-nak ejtve, szigorúan!), a tagliatelle pedig egy kis engedékenységgel lehet talán szélesmetélt, de csak ha mák kerül rá és nem ragú.
És ha már ragú, érdemes egy pillantást vetni erre az anomáliára is.
A ragú egy tradicionális olasz szósz, amely nem összekeverendő a bolognaival, bár tagadhatatlan, hogy ebből ered a világszerte ismert spagettiszósz. Az eredeti ragú sertés- és marhahús keverékéből készül – hagymával, fokhagymával, zellerrel, répával, paradicsommal és vörösborral. Hosszas, több órán át tartó főzéssel nyeri el végső “alakját”. A bolognai valódi őse, a ragú alla bolognese az Emilia-Romagna régióból származik, a spagettivel való fogyasztás azonban Campania régióhoz köthető.
A pizza alla bolognese pedig csak ezer kilométerrel odébb, Belgiumban született meg.
Ezzel pedig rá kell hogy térjünk a következő fogásra, ami talán minden eddiginél olaszabb – vagy mégse?
A pizza
A pizza világuralma az olaszok 19. század végi kivándorlási hullámával kezdődött. Az Európa egyéb részeire és az amerikai kontinensre érkező itáliaiak kultúrájukat természetesen nem hagyták otthon – új hazájukban is pizzakészítésbe kezdtek, amelyet eleinte még csak családjaik körében folytattak.
A második világháborút követően azonban az olasz frontról több nemzet katonái is hazatértek – távollétükben pedig volt szerencséjük megkóstolni egy igazi itáliai csemegét. Az addigra “külföldön” élő olaszok kaptak az alkalmon, így a helyiek igényeit kielégítendő, pizzériák nyíltak az USA-ban és Nyugat-Európában. Az étel híre és szeretete rohamosan terjedt, hamarosan újításokba kezdtek, így a pizza fejlődni kezdett.
Új feltétek jelentek meg, új elkészítési módok, bármi, ami még inkább kielégíthette a helyiek ízlését.
A ma is népszerű verziók között említést érdemel a pepperonis amerikai változat, a görög feta sajtos, vagy az indiai tandoori csirkés. De természetesen az igazi olasz pizzát sem szabad elfelejteni, kiváltképp a pizzák “atyját”, a nápolyit.
A nápolyi pizza
Azt, hogy pontosan mi is a nápolyi pizza, az AVPN keretrendszere határozza meg, de ha egy mondatban kéne megfogalmaznunk, az a következő lenne:
Vékony, ropogós tésztán paradicsom, mozzarella és bazsalikom, egyetlen perc alatt tökéletesre sütve.
És hogy visszatérjünk eredeti kérdésünkhöz, – Mi lenne a világgal pizza nélkül? – válaszoljunk inkább rövid pontokban.
Az általunk ismert Olaszország más lenne, talán kevesebb, talán csak kevésbé vonzó.
Nem ehetnénk Margherita pizzát bárhol, bármikor.
Nem viccelődhetnénk azon, hogy kerek pizzát eszünk négyszögletű dobozból, háromszögre vágva.
És ami a legjobban fájna nekünk: nem lenne Donna Mamma.
Így tehát őszintén hálásak vagyunk a pizzának, a pizzáért. Mindazokért az olaszokért, akik elhagyni kényszerültek hazájukat, majd új otthonukban egy sokkal magasztosabb célt kezdtek üldözni: megosztani a világgal Olaszországot, a dolce vita egy szeletét, a kultúrát, ami sajátjuk.
Ez számunkra a pizza, a világ, amelyben van pizza. Ezt a célt próbáljuk mi is nap mint nap elérni, adni Nektek is egy falatot a saját szenvedélyünkből. Vagy éppen egy teljes pizzányit.
Te milyen feltéttel kéred a saját adagodat?